Éveken át dolgoztam pénzügyi területen, multinacionális vállalatoknál –, ahol minden a számokról és a határidőkről szólt.
Tudj meg többet
Éveken át dolgoztam pénzügyi területen, multinacionális vállalatoknál –, ahol minden a számokról és a határidőkről szólt.
Bár sokat tanultam a precizitásról és az emberekkel való kommunikációról, idővel rájöttem, hogy szeretnék valami kreatívabbat és személyesebbet. Így fordultam a stylist szakma felé – ahol a számok helyett már az emberekkel, az önazonossággal és a harmóniával foglalkozhatok.
Szerettem volna kiszállni a „mókuskerékből”, kilépni abból a gépszerű ritmusból, amit már nem éreztem igazán magaménak.
A divat iránti érdeklődésem ekkor új irányt vett: először egy stílustanácsadó képzést végeztem el, majd következett egy stylist tanfolyam, ahol Tankó Tekla inspiráló előadásai megerősítettek abban, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
A saját stílusom megtalálása nekem is hatalmas változást hozott. Megtapasztaltam, milyen az, amikor egy ruha nemcsak „jól áll”, hanem visszatükrözi azt, aki vagyok. Ez az élmény indított el abban, hogy másoknak is segítsek megtalálni a saját útjukat.
Szolgáltatások:
Színtanácsadás
A színtanácsadás célja, hogy megtaláljuk azokat a színeket, amelyek természetes adottságaiddal – bőröd tónusával, haj- és szemszíneddel – a legszebb harmóniát alkotják, és kiemelik az egyéniséged.
A folyamat egy kellemes, nyugodt beszélgetéssel indul, majd következik a gyakorlati rész:
- természetes fényben, smink nélkül vizsgáljuk meg az arcodat,
- speciális színkendők segítségével meghatározom, mely árnyalatok emelik ki legjobban a vonásaidat,
- megállapítjuk a színtípusodat,
- átbeszéljük, hogyan használd a saját színeidet a ruhatáradban, a sminkben és akár a hajszín választásában,
- a tanácsadás végén pedig kapsz egy személyre szabott színpalettát, amely nagy segítség lesz a későbbi vásárlások során
27 900 Ft
Stílustanácsadás
A tanácsadás során meghatározzuk, mely testalkattípusba tartozol, és átbeszéljük, milyen szabásvonalak, anyagok és fazonok emelik ki legjobban az adottságaidat. Szó lesz többek között arról is, milyen nyakkivágás, szoknyahossz, nadrágszabás vagy öv előnyös számodra.
Segítek megtalálni az arcformádhoz legjobban illő kiegészítőket – például ékszereket vagy szemüvegkereteket –, és adok néhány frizuratippet is, hogy az összhatás minden részletében harmonikus legyen.
2 óra
31 900 Ft
Gardróbrendezés
A gardróbrendezést akkor javaslom, ha már túl vagy a színelemzésen és a testalkatelemzésen. A tanácsadás során együtt átnézzük a ruhatáradat: segítek eldönteni, mely darabokat érdemes megtartani, és melyek azok, amelyek már nem szolgálnak téged.
Nemcsak azt vizsgáljuk, mi áll jól, hanem azt is, hogyan viselheted és mivel kombinálhatod a meglévő ruháidat. Átbeszéljük a kiegészítőidet is – cipők, övek, táskák, ékszerek –, hogy ezek is harmonikusan illeszkedjenek a stílusodhoz.
Gyakran a már meglévő darabok is teljesen új életre kelnek, ha más szemszögből tekintünk rájuk. A cél egy letisztult, átlátható és tudatos gardrób, amely megkönnyíti a reggeli öltözködést és valódi magabiztosságot ad a mindennapokban.
2-4 óra
17 900 Ft / óra
Közös vásárlás
A közös vásárlást akkor ajánlom, ha már túl vagy a színelemzésen, a testalkatelemzésen és lehetőség szerint a gardróbrendezésen is. Így pontos képet kapunk arról, mely színek, szabásvonalak és stíluselemek állnak igazán közel hozzád, illetve mely alapdarabok hiányoznak még a ruhatáradból. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy célzottan, felesleges körök nélkül vásároljunk.
Olyan darabokat keresünk, amelyek jól kombinálhatók a meglévő ruháiddal. Figyelünk az anyagokra, fazonokra, színekre és a tudatosságra is — hogy a választott ruhák ne csupán szépek, hanem valóban hasznos, sokszor viselhető darabok legyenek.
2-5 óra
17 900 Ft / óra
Csomagok:
Alapcsomag
Színtanácsadás + Stílustanácsadás
49 900 Ft
Prémium csomag
Színtanácsadás + Stílustanácsadás + Gardróbrendezés
79 900 Ft
Teljes stílusmegújulás
Színtanácsadás + Stílustanácsadás + Gardróbrendezés + Közös vásárlás
119 900 Ft